Az alvási bénultságot, orvosi nevén alvási paralízist nagyon sokáig természetfeletti jelenségként értelmezték az emberek, pedig ez a folyamat az alvásnak egy különleges, módosult állapota. Az ember elalváskor vagy éppen ébredés előtt akarata ellenére képtelen megmozdulni vagy megszólalni, ugyanis izmai és végtagjai egy rövid időre részlegesen megbénulnak.
Mivel jár az alvási bénultság?
A páciens tudatánál van, például érez szagokat és hall hangokat is a külvilág felől, akarata sem korlátozott, mégis képtelen megmozdulni. A jelenség általában néhány másodpercig tart (de akár percekig is tarthat), ami alatt a beteg növekvő félelmet és kiszolgáltatottságot érez, vagy rémisztő hallucinációkat él át. A test vagy testrészek megmozdítása érdekében kifejtett nagy erőlködés esetenként fantommozgást is eredményezhet. Ebben az esetben az ember úgy érzi, hogy sikerült megmozdulnia vagy megmozdítania valamelyik testrészét, miközben látja, hogy az továbbra is mozdulatlan.
Az álomlátásos alvás alatt a légzés és a szívizom összehúzódása rendszertelenné válik, a szem pedig mozog, követve az álmokat. Ilyenkor az izomösszehúzódások gátlását előidéző jelek küldésével az agy leállítja testmozgást (bár egyes perifériás izmok esetében ilyenkor is megfigyelhető némi rángás). Mindez leginkább védelmi célból történik, hiszen az álombéli mozgások valóságos lekövetése nem csak a hálótársra, hanem magára az álmodóra nézve is veszélyes lenne. A gátlásért felelős ideg- és hormonrendszer viszont néha hibásan akkor is folytatja a gátló jelek küldését, amikor közvetlenül REM-alvásból ébredünk, vagy elalváskor érünk ebbe az állapotba. Ebben az esetben fordul elő az alvási paralízis jelensége. Az előbbieket bizonyítja, hogy vizsgálatok során alvásparalízist korábban már többször is átélt embereket ébresztettek fel hirtelen, és azt tapasztalták, hogy bár az agy már teljesen éber volt, az elektromos jelek még egy ideig a REM-állapotra jellemző tulajdonságokat mutatták.
Minden második ember átéli
Az Alvási Rendellenességek Nemzetközi Osztályozása című kiadvány legújabb kiadása szerint a teljes népesség legalább 50%-a egyszer átéli az alvási bénultságot. Különösen gyakori az alvási paralízis előfordulása serdülőkorban, valószínűleg a rendszertelen alvási szokások következtében. Egy átfogó amerikai vizsgálat szerint a jelenség már 10 éves korban megjelenhet, és onnantól kezdve előfordulásának gyakorisága egyre nagyobb, majd 18 éves kortól kezdve az epizódok száma folyamatosan csökken a húszas évek közepéig. Az alvásparalízis előfordulása a harmincadik életév után jelentősen lecsökken, de még hetven-nyolcvan éves kor körül is előfordulhat.
Az orvosok és kutatók egyelőre megosztottak abban a kérdésben, hogy a jelenség genetikailag mennyire meghatározott. Egyes alváskutatók szerint létezik az alvásparalízisért felelős gén (pontosabban hibás génváltozat), mások szerint a rokonok és családok között megfigyelhető sűrűbb előfordulásnak - kb. 50%-os családi halmozódás figyelhető meg az érintetteknél - pszichológiai, környezeti és életmódbeli okai vannak. Annyi azonban bizonyosan elmondható, hogy a más alvásbetegségekkel (például narkolepszia, alvajárás) kapcsolatba hozott gének egyike sem befolyásolja az alvási paralízis előfordulását, gyakoriságát, és specifikusan ezért a betegségért felelős génváltozatot még nem sikerült kimutatnia.
Egy vizsgálat szerint, melyben 20-40 év közötti érintett emberek vettek részt, az alvásparalízist átélők kétharmada számolt be hallucinációkról is. Elképzelhető, hogy a vizsgált személyek további egyharmada is tapasztal hasonló hallucinációt, de pszichológiai okok miatt erről nem számol be, vagy nem is emlékszik rá.
A hallucinációknak számos formájáról számoltak már be az alvási bénultságban szenvedők. A hallucináció lehet:
- akusztikus (éles csengés, hangos vagy irritáló zajok)
- vizuális (fényfoltok, tárgyak részletességének felfokozott érzékelése)
- szomatoszenzorikus (több érzékszervet is érintő: a test csavarodása, forgása vagy összenyomódása, repülés vagy lebegés érzése)
- fizikai (hirtelen fájdalomérzet bármely testrészen).
A hallucinációk erőssége a tünékeny illúziótól kezdve a teljes körű, meggyőzően valóságosnak tűnő képzetekig terjedhet (ha ismerjük már az élményt, és az átéltek nem érnek teljesen váratlanul, akkor a hallucinációk intenzitása általában csökken).
Az alvási paralízissel együtt járó hallucinációkról bebizonyították, hogy szintén az agyműködés termékei. Egy kanadai neurológus ugyanis már az 1960-as években rájött, hogy az éber állapotban lévő agy halántéklebenyének elektromos ingerlésével hallási hallucinációk idézhetők elő. A halántéklebenyben fellépő aktivitás tehető felelőssé a hallási hallucinációkért, hasonlóan ahhoz, ahogy az agykéreg látásért felelős területei által tévesen generált belső ingerek okozzák az alvási bénultság alatt tapasztalt hallucinációkat.
Az álomlátásos alvás alatt a légzés és a szívizom összehúzódása rendszertelenné válik, a szem pedig mozog, követve az álmokat. Ilyenkor az izomösszehúzódások gátlását előidéző jelek küldésével az agy leállítja testmozgást (bár egyes perifériás izmok esetében ilyenkor is megfigyelhető némi rángás). Mindez leginkább védelmi célból történik, hiszen az álombéli mozgások valóságos lekövetése nem csak a hálótársra, hanem magára az álmodóra nézve is veszélyes lenne. A gátlásért felelős ideg- és hormonrendszer viszont néha hibásan akkor is folytatja a gátló jelek küldését, amikor közvetlenül REM-alvásból ébredünk, vagy elalváskor érünk ebbe az állapotba. Ebben az esetben fordul elő az alvási paralízis jelensége. Az előbbieket bizonyítja, hogy vizsgálatok során alvásparalízist korábban már többször is átélt embereket ébresztettek fel hirtelen, és azt tapasztalták, hogy bár az agy már teljesen éber volt, az elektromos jelek még egy ideig a REM-állapotra jellemző tulajdonságokat mutatták.
Minden második ember átéli
Az Alvási Rendellenességek Nemzetközi Osztályozása című kiadvány legújabb kiadása szerint a teljes népesség legalább 50%-a egyszer átéli az alvási bénultságot. Különösen gyakori az alvási paralízis előfordulása serdülőkorban, valószínűleg a rendszertelen alvási szokások következtében. Egy átfogó amerikai vizsgálat szerint a jelenség már 10 éves korban megjelenhet, és onnantól kezdve előfordulásának gyakorisága egyre nagyobb, majd 18 éves kortól kezdve az epizódok száma folyamatosan csökken a húszas évek közepéig. Az alvásparalízis előfordulása a harmincadik életév után jelentősen lecsökken, de még hetven-nyolcvan éves kor körül is előfordulhat.
Az orvosok és kutatók egyelőre megosztottak abban a kérdésben, hogy a jelenség genetikailag mennyire meghatározott. Egyes alváskutatók szerint létezik az alvásparalízisért felelős gén (pontosabban hibás génváltozat), mások szerint a rokonok és családok között megfigyelhető sűrűbb előfordulásnak - kb. 50%-os családi halmozódás figyelhető meg az érintetteknél - pszichológiai, környezeti és életmódbeli okai vannak. Annyi azonban bizonyosan elmondható, hogy a más alvásbetegségekkel (például narkolepszia, alvajárás) kapcsolatba hozott gének egyike sem befolyásolja az alvási paralízis előfordulását, gyakoriságát, és specifikusan ezért a betegségért felelős génváltozatot még nem sikerült kimutatnia.
Az alvási paralízis és a hallucinációk
Egy vizsgálat szerint, melyben 20-40 év közötti érintett emberek vettek részt, az alvásparalízist átélők kétharmada számolt be hallucinációkról is. Elképzelhető, hogy a vizsgált személyek további egyharmada is tapasztal hasonló hallucinációt, de pszichológiai okok miatt erről nem számol be, vagy nem is emlékszik rá.
A hallucinációknak számos formájáról számoltak már be az alvási bénultságban szenvedők. A hallucináció lehet:
- akusztikus (éles csengés, hangos vagy irritáló zajok)
- vizuális (fényfoltok, tárgyak részletességének felfokozott érzékelése)
- szomatoszenzorikus (több érzékszervet is érintő: a test csavarodása, forgása vagy összenyomódása, repülés vagy lebegés érzése)
- fizikai (hirtelen fájdalomérzet bármely testrészen).
A hallucinációk erőssége a tünékeny illúziótól kezdve a teljes körű, meggyőzően valóságosnak tűnő képzetekig terjedhet (ha ismerjük már az élményt, és az átéltek nem érnek teljesen váratlanul, akkor a hallucinációk intenzitása általában csökken).
Az alvási paralízissel együtt járó hallucinációkról bebizonyították, hogy szintén az agyműködés termékei. Egy kanadai neurológus ugyanis már az 1960-as években rájött, hogy az éber állapotban lévő agy halántéklebenyének elektromos ingerlésével hallási hallucinációk idézhetők elő. A halántéklebenyben fellépő aktivitás tehető felelőssé a hallási hallucinációkért, hasonlóan ahhoz, ahogy az agykéreg látásért felelős területei által tévesen generált belső ingerek okozzák az alvási bénultság alatt tapasztalt hallucinációkat.
- Mivel jár az alvási bénultság?
- Mitől alakul ki az alvási bénultság?
